Konzuli költségek, ügyféltájékoztató

A konzuli törvény [2001. évi XLVI. tv. 19/A-C §] alapján a konzuli szolgáltatásokért konzuli díjat (a vízumeljárásért vízumdíjat) kell fizetni. Az egyes szolgáltatások konzuli díját a konzuli költségekről szóló 5/2010. (XII. 31.) KüM rendelet Melléklete állapítja meg. A Konzuli Szolgálatnál fizetendő konzuli költségek minden esetben magukban foglalják a kezdeményezett eljárásban részt vevő valamennyi hazai hatóság vagy szervezet (a konzult is ideértve) jogszabályban meghatározott illetékét vagy díját. A vízumeljárások kivételével a leggyakrabban előforduló konzuli szolgáltatások érvényes konzuli költségét az alábbi táblázatok tartalmazzák aszerint, hogy az ügyfél

működő magyar diplomáciai vagy hivatalos konzuli külképviselettől kérte az adott szolgáltatást.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy amennyiben a kérelem teljesítése érdekében külföldi hatóság vagy szerv megkeresése is szükségessé válik, a megkeresett külföldi hatóság vagy szerv eljárásáért felszámított díjat – konzuli költségként – szintén a Konzuli Szolgálatnál kell befizetni. Ennek összegét a fenti táblázatok nem tartalmazzák.

A konzuli költséget belföldön forintban, külföldön euróban kell megfizetni. A konzuli költségek más konvertibilis valutában vagy a kérelem előterjesztésének helye szerinti állam törvényes fizetőeszközében is teljesíthetők, ha a külügyminiszter – a fogadó állam sajátos viszonyaira tekintettel – a külképviselet részére a konzuli költségek e fizetőeszközben való beszedését engedélyezte. Az adott külképviselet erről az ügyfelet tájékoztatja.

A konzuli költségek az irányadó valutaárfolyam függvényében minden év január 1-jén változnak.

A konzuli költséget – a jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – akkor is meg kell fizetni, ha a kérelmet elutasítják, annak részben adnak helyt, az annak alapjául szolgáló eljárás megszűnik, azt megszüntetik, vagy a kérelmező a kérelmet utóbb visszavonja. Ha ugyanabban az ügyben kérelemre új eljárás indul, a konzuli költséget – a jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – ismét meg kell fizetni.

Ha számítási hiba vagy a jogszabály téves értelmezése folytán fizettek a vonatkozó jogszabályok alapján megállapítható konzuli költségnél többet, vagy a más szerv által felszámítottnál több költséget, a Konzuli Szolgálat e többletet visszatéríti.

________
A Külgazdasági és Külügyminisztérium csatlakozott a központi Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszerhez (továbbiakban: EFER), mely lehetővé teszi, hogy a külképviseletek nagy részén, valamint a központi ügyfélszolgálaton egységes elektronikus fizetési rendszerben és módon történjen a konzuli díjak beszedése, továbbá lehetőséget biztosít arra, hogy a Konzinfo Ügysegéd | Konzinfo Start webes ügyelőkészítési felületen előkészíthető kérelmek díját online fizessék meg az ügyfelek. Az EFER által elérhető elektronikus szolgáltatással az ügyintézés gyorsabbá válik és az ügyfél részére elektronikus úton történik az e-bizonylat megküldése a fizetést követően. 

A külképviseleteken az EFER POS terminálokon végrehajtott fizetés nemzetközi vásárlásnak minősül, amelyhez nemzetközi fizetésre engedélyezett bankkártyára van szükség. Kérjük, ellenőrizzék bankkártyájukat az ügyintézés előtt és tájékozódjanak a fizetésre vonatkozóan a kártyakibocsátónál.

Az EFER szolgáltatáshoz való csatlakozás "A konzuli ügyintézést támogató elektronikus szolgáltatások fejlesztése” című KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2019-00056 projekt keretében valósul meg.