Tisztelt Látogató!
Magyarország római nagyköveteként üdvözlöm a Nagykövetség honlapján, mely szándékaink szerint továbbra is hasznos információkkal és naprakész tartalommal áll majd a Magyarország, illetve missziónk tevékenysége iránt érdeklődő látogatók rendelkezésére.
A magyar-olasz kapcsolatok gyökerei a honfoglalásig nyúlnak vissza. Orseolo Péter királyunktól kezdve Nagy Lajos
nápolyi hadjáratain, a padovai és bolognai egyetemeken a középkorban százával tanuló magyar diákokon és Mátyás király reneszánsz udvarán át egészen a ’48-as forradalmi szolidaritásig a politikai, gazdasági és kulturális kötelékek megszámlálhatatlan szála fűzi össze a két nép történelmét.
A nemzeteink közötti történelmi kapcsolatokon túl külön személyes öröm is számomra Olaszországban szolgálni, ahol diákként volt szerencsém élni, tanulni, és a helyiek perspektíváján keresztül megismerni a páratlanul gazdag olasz kulturális és nyelvi örökséget.
Már csak ezen személyes tapasztalatok alapján is feltett szándékom a történelmi, gazdasági és kulturális kapcsolatainkban rejlő potenciál minél teljesebb kiaknázása az elkövetkező években, országaink kölcsönös javára.
Kovács Ádám Zoltán
Kiemelt hírek
Május 23-án a Római Magyar Akadémián egy gasztro-kulturális esemény keretében bemutatkozott Veszprém-Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa.
Kovács Ádám nagykövet és Kű Lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke, korábbi kiváló labdarúgó, a mai napon koszorút helyeztek el a római Olimpiai Stadionban, megemlékezve a legendás Aranycsapat 70 évvel ezelőtt aratott 3-0 arányú győzeleméről.
A múlt héten 2023. május 09-10-én Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter úr római látogatása során találkozott olasz partnerével Guido Crosetto védelmi miniszterrel, megbeszélést folytatott a Leonardo és a Rheinmetall Italia cégek vezetőivel, valamint megtekintette a 4. lovas csendőrezred bemutató programját.
Kovács Ádám nagykövet április 26-án megbeszélést folytatott Emanuele Pozzolóval, a Képviselőházban most formálódó Olasz-Magyar Baráti Tagozat elnökével.
Megérkezett az első egyedileg gyártott Gömböc Rómába, amely a Római Sapienza Egyetem általános mérnöki és ipari mérnöki karán került kiállításra!
További hírek
A Magyar Zsidó Kultúráért Életmű díj átadás Bruck Editnek
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MAZSIKE) a 2023. évi Magyar Zsidó Kultúráért Életmű díjat Bruck Editnek ítélte oda.
TuttoFood nemzetközi élelmiszeripari szakkiállítás Milánóban
2023. május 8-11. között rendezték a TuttoFood nemzetközi élelmiszeripari szakkiállítást Milánóban, melyen a Római Magyar Nagykövetség képviseletében dr. Kósa Loretta Tünde mezőgazdasági és környezetügyi szakdiplomata vett részt.
Varga Judit igazságügyi miniszter asszony római látogatása során találkozott olasz partnereivel
A tegnapi napon Varga Judit igazságügyi miniszter asszony római látogatása során találkozott olasz partnereivel. Raffaele Fitto EU-ügyi és Carlo Nordio igazságügyi miniszterrel, valamint megbeszélést folytatott Alessandro Giglio Vigna képviselő úrral, a Képviselőház Európa-politikáért felelős Bizottságának elnökével.
A Tyrtarion kórus elvarázsolta a közönséget!
Kedd este a La Ruota Internazionale Egyesület és a Római Magyar Nagykövetség közös szervezésében a Palazzo Falconieri adott otthont a különleges jótékonysági koncertnek.
Kovács Ádám Zoltán nagykövet április 5-én megbeszélést folytatott Francesco Roccával, Lazio tartomány elnökével.
Kovács Ádám Zoltán nagykövet a mai napon megbeszélést folytatott Francesco Roccával, Lazio tartomány újonnan megválasztott elnökével, akinek gratulált meggyőző választási győzelméhez.
Kovács Ádám Zoltán nagykövet képviselte hazánkat a san marino-i régenskapitányok (államfők) beiktatási ceremóniáján
2023. április 1-jén – ahogyan legalább 1243 óta évente kétszer – sor került San Marinóban az államfői tisztséget betöltő megválasztott régenskapitányok, Őexc. Alessandro Scarano és Őexc. Adele Tonnini beiktatási ceremóniájára.